vállalkozóknak

MOTIVÁCIÓS BLOG

MOTIVÁCIÓS BLOG

Nyitottság és tanulás

2019. január 16. - Getinvent Marketing

Amióta az eszemet tudom, szeretek, sőt egyszerűen élvezek olvasni, tanulni. Mindent. Szinte válogatás nélkül. Nem néztem sose, ez vagy az a tudás, mire lesz jó nekem, miért hasznos, vagy hoz esetleg profitot. Egyszerűen csak érdekelt és érdekel minden.

Nem sajnáltam sem időt, sem energiát, sem pénzt könyvek, tanulmányok, továbbképzések megszerzésére, pedig évekig még a legalapvetőbb emberi szükségleteimhez tartozó javakért is komolyan meg kellett küzdenem. Ez is sok dologra megtanított.

Ha valamit megtapasztaltam ennek kapcsán az életben az az, hogy, még nem volt olyan tudás, ami kárba veszett volna, csak nem feltétlen ott és akkor, hanem egy, a tudásszomjas ember számára lehető legalkalmasabb térben és időben térül meg. A legjelentősebb megtérülések pedig nem Forintosíthatóak.

Mikor vállalkozásban gondolkodsz, ne csak a kézen fekvő kompetenciáidat (tanulmányok, szakmai tapasztalatok) vedd számba, hanem azokat is, amelyeket szimplán hobbiként, kíváncsiságból, mellékvágányként sajátítottál el. Ha mindezeket konkrétan nem tudod ’felhasználni’ a vállalkozásodhoz, szemezgesd ki belőle azokat a kardinális tulajdonságokat, amelyek a hobbijaidhoz elengedhetetlenek, a céged egyes területeit pedig látszólag csak kiegészítik, viszont azt oly’ mértékben, hogy jelentős előnyre tehetsz vele szert a konkurenciáddal szemben.

adventure-1868712_1920.jpg

 

Konkrétan elemezzük ki a Te lehetőségeidet?

Alma, nekem átfogó marketingre van szükségem!

Alma, én a saját pályámra szeretnék állni! A VLS kurzusok első díjmentes óráját kérem!

 

Amiről keveset beszélünk…

Mikor ne vágj bele a vállalkozásba?

  • Ha nem szánsz időt és sok energiát a tanulásra, a vezető képzésekre, a megtérülő, de megelőző munkára, valamint a marketingre!
  • Ha inkább szétesel, és előre kudarcot vallasz, mert nem szánsz időt a preferencia sorrended felállításában, mind a pénzügyek, mind az időd terén, összevetve a munkádat a magánéleteddel, egyéb kötelezettségeiddel is!
  • Ha megspórolod az üzleti tervírást, amiből pontosan láthatod, mire számíthatsz.
  • Ha az üzleti terved fényében nem számítasz bevétel nélküli, ellenben kiadásokkal járó időszakokra.
  • Ha a marketinged toldozás-foltozás jellegű, nem pedig egy jól megtervezett, teljes körű, azaz online és offline, egymásra épülő kampányokon alapuló stratégia sorozat!
  • Ha nem tudsz nem szakma specifikus munkát másra bízni!
  • Ha magad akarsz elvégezni más, a vállalkozásodhoz mégis kiemelkedő jelentőségű szakmai munkát.
  • Ha csak a szükséges bevételre koncentrálsz az ügyfeleid és a munkád, vállalkozás-alkotási folyamatok okozta öröm helyett.
  • Ha csőlátással nézel az elképzelésedre ahelyett, hogy új távlatokban gondolkodnál, új piaci/célszegmensi/üzleti partneri lehetőségeket látnál meg, akár hozzáértő szakember segítségével!

A bejegyzés trackback címe:

https://motivaciovallalkozoknak.blog.hu/api/trackback/id/tr514565970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása